Az Európai Autómentes Nap rendezvénye miatt lezárják a Mályva utcát a Szegfű utca és a bölcsőde között 9 és 12 óra között.
Karbantartás miatt 2023. április 22-én és 23-án (szombaton és vasárnap) a H5-ös HÉV módosított menetrend szerint, a Batthyány tér és Békásmegyer között a megszokottnál ritkábban...
Gépjárművezetői jogosítványhoz szükséges közúti elsősegélyvizsgát tart a Vöröskereszt Szentendrén 2023. május 2-án, 9 órától.
A tavasz a motorosszezon kezdete is, de nem mindegy, hogy milyen előkészületek előzik meg az első motorozást.
Gyász - Hetvenöt éves korában elhunyt Török Ádám énekes, fuvolista, dalszerző
Méhes Imre Kórus - ezüst diplomával tértek haza a 18. Budapesti Nemzetközi Kórusverseny és Fesztiválról
Közmeghallgatás...
Felszámolják a mini benzinkutat Szentendrén a Dunakanyar körút és a Martinovics utca kereszteződésében – értesítette a lakosságot hivatalos honlapján az Önkormányzat.
Vendégünk volt: Kaló Krisztián autós-motoros oktató.
Német Nemzetiségi Önkormányzat – több programmal várják az érdeklődőket a közeljövőben
BKV – kinyitott a Városi Tömegközlekedési Múzeum Szentendrén
Mentáskert – tésztakészítő...
Három éve a város által megrendelt néhány talaj és talajvíz minta drasztikus szennyezést mutatott a Budakalász központjában álló egykori gyárterületen – olvasható a Budakalász...
Kiállításmegnyitó – Szentendrén látható holnaptól a Magyar Nemzeti Múzeum Tarsolylemezek című korábbi tárlata
Pepe – városunkban forgatták a televíziós sorozatot
Közlekedési...
Megcsúszott, majd szalagkorlátnak ütközött két személygépkocsi az M0-ás autóút 77-es kilométerénél, a 11-es út lehajtója előtt, Budakalász felé múlt hét szombaton –...
Közlekedési tanácsokat adott a Magyar Közút Nonprofit Zrt. a húsvéti hosszú hétvége kapcsán.
A Kós Károly Művelődési Ház kerékpártúrát szervez április 22-ére, lakossági kezdeményezésre.
24 órás sebességellenőrzés, úgynevezett Speedmarathon lesz április 21-én, országszerte.
Szalagkorlátnak ütközött tegnap este egy gépkocsi Budapest és Budakalász határában, a Batthyány utca irányából a Megyeri hídra történő felhajtás közben.
Az időszakos nyitvatartással, tavasztól őszig működő Városi Tömegközlekedési Múzeum fennállásának jubileumát tavaly olyan fejlesztésekkel ünnepelték, amelyek az idei szezonban is megörvendeztethetik...
Fő feladatuk a tűz megelőzése, a tűzoltás, valamint a műszaki mentés.
Kezdődik a hajózási szezon, indulnak a MAHART járatai.
Budapestig szántotta az aszfaltot két szentendrei rendőrautó, közrefogva egy civil járgányt. Nem megállítani akarták, hanem biztonságosan és minél hamarabb szülőszobába juttatni a benne ülő anyukát...
Javítják a Kert utca, Domb utca csatlakozásában lévő víznyelőt.
Az időjárás előrejelzések alapján a következő napokban jelentős országos lehűlés várható. Helyenként kedd hajnalra akár mínusz 6, majd szerda hajnalra akár mínusz 8 fok is várható. Ráadásul...
A közlekedésbiztonsági feladatokban legügyesebb család idén is egy új autót nyerhet.
Idén is megrendezi hagyományos a Jótékonysági Nyuszifutást a Szentendrei Kulturális Központ és a Szentendrei Kinizsi Honvéd Sportegyesület a Duna korzón, amelyet idén Vura Zsolt emlékének tiszteletére...
2023. március 26-án (vasárnap) 8 és 18 óra között a H5-ös HÉV módosított menetrend szerint jár, karbantartás miatt.
Testületi ülés – a Rendelőintézet államnak való átadásáról, valamint a Szentendre Építési Szabályzat felülvizsgálatának véleményezésére bocsátásáról...