Nyílt nap az Altiszti Akadémián

Nyílt nap az Altiszti Akadémián

Nyílt napot tartottak november 7-én, a Magyar Honvédség Altiszti Akadémián. Az országból több mint 100 középiskolás érkezett a rendezvényre.

A szentendrei Altiszti Akadémia a Magyar Honvédség egyetlen képzésre és kiképzésre, át- és továbbképzésre szakosodott dandár jogállású katonai szervezete, alapfeladatként végzi a honvédaltiszt-jelöltek iskolarendszerű képzését, a szerződéses katonák egységes katonai alapkiképzését, valamint a katonai át- és továbbképzéseket. Az ide jelentkező középiskolások OKJ-s végzettséget kaphatnak különböző területeken. – mondta el érdeklődésünkre Bozó Tibor dandártábornok, az MH AA parancsnoka.

A következő tanévben 50 diák kezdheti meg tanulmányait az Altiszti Akadémián. A nyílt napon lehetőségük volt a fiataloknak bepillantani a képzésbe. A délelőtt 9-ig beérkezett csaknem százötven diákot – köztük egy, a szüleivel Szombathelyről érkezett fiatalt – Bozó Tibor dandártábornok, az MH AA parancsnoka fogadta. A parancsnoki köszöntőt követően Kaló Miklós alezredes, a Kinizsi Pál Oktatási Osztály vezetője kalauzolta az ifjúságot.

Az Altiszti Akadémia látványos bemutató sorozatát mindenki érdeklődéssel figyelte. Bemutatkozott többek között az alakulat ABV (Atom-Biológiai-Vegyi) elhárító csoportja, valamint a Kinizsi Pál Altiszti Oktatási Osztály másodéves altisztjelöltjei egy ellenőrző-áteresztő pont működtetésével is megismertették az érdeklődőket.

December 5-én ismét nyílt napra várják a középiskolásokat az Altiszti Akadémián.