Szombattól módosul a kijárási tilalom és kinyithat több szolgáltató is

Szombattól módosul a kijárási tilalom és kinyithat több szolgáltató is

Újabb szakaszhatárhoz érkezünk. Szombat reggeltől a kijárási tilalom módosul.

 

Éjfélre kell hazaérni, a vendéglátóhelyek 11 óráig lehetnek nyitva, a védettségi igazolvánnyal rendelkezők mehetnek moziba, konditerembe, színházba, éttermek belső tereibe. Felnőtt hozzátartozó kíséretében a gyeremekek is látogathatják ezeket a helyeket.

 

– mondta Orbán Viktor a Kossuth rádiónak adott hagyományos pénteki rádióinterjúban.

A kormányfő közölte, hogy a beoltottak száma pénteken mindenképpen meg fogja haladni a 4 milliót, ez indokolja a szigorítások módosítását. Eddig 3 millió 900 ezren kapták meg az első oltást. A 16–18 éves korosztályt is oltani kezdik május 10-e után – tette hozzá. Pfizer-oltóanyagot fognak kapni, és azt félre fogják tenni. Aki Pfizert akar kapni, az ma még kaphat, de ezt követően csak hetek múlva.

 

A miniszterelnök felhívta a figyelmet arra is, hogy korábban úgy védekeztünk, hogy izoláltunk, de most aki be van oltva arról „lepattan” a vírus. Viszont mivel még nincs mindenki beoltva ezért felelősségteljesen kell viselkedni továbbra is, mert még nem vagyunk túl a járványon, ez az „utolsó, döntő, megnyerhető ütközet”, amiben vagyunk most – fogalmazott. 

Orbán Viktor szerint „szamárság” az, hogy aki kínai vakcinával van beoltva, az nem utazhat. Magyarország kétoldalú megállapodásokat fog kötni a védettségi igazolványról az országokkal, ami Montenegróval és Szerbiával már meg is történt. A kínai vakcinával beoltottak is szabadon utazhatnak a nyáron – húzta alá.

A miniszterelnök szerint nagy siker, hogy itthon a beoltottak aránya eléri a nagykorúak felét. Leszögezte, hogy Magyarországon több a vakcina, mint amennyien fel akarják venni az oltást. Ilyen még nincs Nyugat-Európában, mi vagyunk az egyetlen ország, amelyik eljutott ebbe az állapotba – mondta Orbán Viktor miniszterelnök.