Fizikai felkészítés új megközelítésben az Acélkockán

Fizikai felkészítés új megközelítésben az Acélkockán

A Magyar Honvédség Altiszti Akadémia Altisztképző Központja által szervezett Altiszti Alap Tanfolyamán résztvevő katonák harci állóképesség-felmérőn vettek részt tegnap. A kiképzendők szimulált harci környezetben mérethették meg tudásukat.

Szentendrén három évvel ezelőtt indult útjának a megújított altisztképzési rendszer, Acélkocka elnevezéssel. A polgári életből bevonult állománytól elvárt fizikai erő és állóképességi szint fokozatos harcképessé tétele, komoly felelősséget ró a kiképzőkre. Az MH Altiszti Akadémia Altisztképző Központ, a Sportszázad, a Katonai Testnevelési és Közelharc Módszertani Részleg állománya és – nem utolsó sorban – a kiképzendő állomány, közösen dolgoznak a fizikai és módszertani képességek minél magasabb szintjének elérése érdekében.

Az Altiszti Alap Tanfolyam 18 hetes kiképzését végrehajtó állomány a fizikai és gyakorlati felkészítés mellett, elméleti módszertani elemekkel is megismerkedhetett. A tegnapi Harci Állóképesség Felmérésen több, jól elkülöníthető feladatot egymás után, időre kellet végrehajtaniuk a kiképzendőknek, mint például „nehezített” hátizsákkal gyalogmenet, fegyveres futás, vagy akár egy sebesült mentése. Polgár Tibor törzszászlós, az MH Altiszti Akadémia Altisztképző Központjának kiképzési részlegvezetője a feladat összetettségét illetően rámutatott, hogy ez az állapotfelmérés nem része a Magyar Honvédség felmérőrendszerének, ezért nincs hozadéka annak, hogy sikerül e teljesíteni a katonáknak a feladatsort, vagy sem. A Harci Állóképesség Felmérő célja, hogy a kiképzendők bizonyosságot szerezzenek arról, hogy képesek végrehajtani egy harci környezetre jellemző fizikai tevékenységek sorozatát, korra, nemre, és rendfokozatra való tekintet nélkül. Frankó Imre, ezredes, az MH Altiszti Akadémia megbízott parancsnoka szerint az állapotfelmérés a kiképzőknek is ugyanúgy hasznos. Az átlagosnál nagyobb lemorzsolódás jellemzi ezt az évfolyamot, ugyanis tavaly szeptemberben 247 fő vonult be, most körülbelül 180 fővel folytatják az oktatást az Akadémián. Frankó Imre ezredes szerint, ennek a legfőbb oka a COVID-járvány, de a kiképzők mindent megtesznek azért, hogy a tanulók teljesíthessék a képzést. Az Alap Altiszti Tanfolyam vizsgáztatása a jövőhéten lesz.

Forrás: Magyar Honvédség Transzformációs Parancsnokság