Dolgos kezek az Árvácskában

Dolgos kezek az Árvácskában

Faültetés, kutyasétáltatás, cica simogatás jellemezte az Árvácska Állatvédő Egyesület Állatok Világnapjára szervezett programját október 2-án, ahol a régióban meghirdetett rajzpályázat nyertesei is átvehették díjaikat.

Bolhapiac, hasznos tanácsok egy kutyaiskolától és természetesen kutya és cica minden mennyiségben, kicsik és nagyok, szorgos kezek ez jellemezte az Árvácska Állatmenhely első októberi vasárnapját, amikor az Állatok Világnapja alkalmából tartottak rendezvényt az állatvédők.  Az esemény egyben egy az Álltok Világnapja alkalmából meghirdetett rajzpályázat díjkiosztója is volt, ahol több kategóriában is hirdettek helyezetteket és a különdíjak sem maradtak el, ahol szintén számos elismerés született. A díjazottak mellett a meleg, őszi napon mégis a menhelyi állatoké volt a főszerep. A menhely Állatok Világnapi rendezvényére, egykori lakók is ellátogattak, akik azóta már szerető gazdáikkal élik mindennapjaikat.  Információt kaphattak a helyszínen az érdeklődők, arról hogy milyen szempontokat kell figyelembe venni egy menhelyi kutyus örökbefogadásánál.  A felnőttek mellett a gyerekek is örömmel segítettek az állatok körül, persze ők leginkább a simogatásból és a sétáltatásból vették ki a részüket. 

Nem csak ezen az egy napon kell, hogy odafigyeljünk négylábú barátainkra, de az év többi napján is szeretettel, emberséggel bánjuk velük. Az Árvácska Állatvédő Egyesület izbégi telephelyén mindig elkél néhány dolgos, simogató kéz.