loader
KÓStolja meg a Pilis ízeit!

KÓStolja meg a Pilis ízeit!

Idén már második alkalommal várja a Kós Károly Művelődési Ház a gasztronómia kedvelőit szeptemberben. A Városnap másnapján, szeptember 14-én ínycsiklandozó falatok és családi programok várják a térségben élőket.

Tavaly nagy sikere volt a Pilisi Kóstolónak, mely egy kis szójátékkal őrzi a Művelődési Ház nevét is. A gasztronómiai összejövelen idén is a térségben élő nemzetiségek és baráti társaságok sütnek és főznek majd a Faluház udvarán. De rengeteg kiállító is lesz, akik saját készítésű sajtot, kolbászt és még sok minden mást kínálnak majd.

A finom falatok mellé pedig kulturális programok is dukálnak. A nemzetiségek hagyományőrző műsorait folyamatosan láthatják az érdeklődők a színpadon, de délután fellép majd a Cimbaliband is. Magyar kutyafajták bemutatója mellett egy galambász is érkezik Budakalászra. A gyerekeket délelőtt a Batyu Színház műsora várja, több kézműves-foglalkozáson is részt vehetnek, sőt, akár maguk készíthetnek mustot is.

Kapunyitás vasárnap reggel 10 órakor lesz, és egészen este 10 óráig várják majd az érdeklődőket. A napot a budakalászi Német Nemzetiségi Önkormányzat sváb traccspartyja zárja majd, ahol  a a Kamp Kapelle húzza a talpalávalót. A belépés mindenki számára ingyenes.

Kommentek

Legutóbbi hírek

Friss videók, hanganyagok