TV Budakalász rólunk

Televíziónk 2005-ben kezdte meg működését – akkor még VKC Televízió néven - azzal a céllal, hogy eljuttassa a helyi lakosoknak a legfontosabb információkat a település életéről, történéseiről és eseményeiről. Közműsor-szolgáltatóként kiemelt helyet kapnak műsorainkban a helyi önkormányzat hírei, a testületi ülések legfontosabb döntései. Emellett a városunkban élő nemzetiségek programjai, a Kós Károly Művelődési Ház és Könyvtár gazdag kulturális élete és a budakalászi sportegyesületek és létesítmények programjai is helyet kap műsoraink között. A helyi nevelési- és oktatási intézmények legfontosabb eseményeiről és versenyeredményeikről is folyamatosan hírt adunk.

A budakalászi helyi televízió 2017. szeptemberétől TV Budakalászként folytatja műsorsugárzását. Adásunk a Magyar Telekom IPTV hálózatán is elérhető 2017. novemberétől, a 243-as csatornahelyen. Ennek köszönhetően reméljük, bővül azon lakosok száma, akik élőben tudják követni műsorainkat. Az adás látható még a UPC digitális „Bronze” csomagjában az 513-as csatornahelyen, illetve a Magyar Telekom kódolatlan DVB-C platformján is. A következő településeken fogható még a TV Budakalász adása: Szentendre, Budakalász, Pomáz, Leányfalu, Tahitótfalu, Pilisszentlászló, Üröm, Csobánka, Pócsmegyer, Szigetmonostor.

Bár az elnevezés megváltozott, fő célunk maradt változatlan: Budakalász színes, pezsgő életéről naprakészen tudósítani, informálni a városban és a környéken élőket.