Nyílt nap (játszó délután) a budakalászi Telepi Óvodában

Nyílt nap (játszó délután) a budakalászi Telepi Óvodában

Óvónőkkel, dadusokkal, logopédusokkal, fejlesztő szakemberekkel találkozhatnak a szülők a budakalászi Telepi Óvoda nyílt napján 2023. április 21-én pénteken délután 15-17 óra között. A picik pedig ez idő alatt megismerkedhetnek a csoportszobákkal, az intézmény játszóhelyeivel. A leendő ovisokat az óvónénik és az óvóbácsi várják különböző játékokkal és mozgásos tevékenységekkel, amiben a szülőkkel együtt vagy nélkülük is részt vehetnek. „Leendő óvodásaink számára biztosítjuk a lehetőséget még a beiratkozás előtt, hogy megismerjék intézményünket, hiszen szabad óvodaválasztás van -, be lehet jönni a csoportszobákba, körülnézni az udvaron és szabadabban lehet beszélgetni, mint egy szülői tájékoztatón. Két kiscsoportunk indul, de létszámtól függően lehet, hogy három.” - sorolta a lehetőségeket Márkus Mónika intézményvezető.

A hivatalos beiratkozásra a Telepi Óvoda Budakalász, Mályva utcai épületében két nap áll a szülők rendelkezésére. Márkus Mónika intézményvezető április 24-én és 25-én, hétfőn és kedden várja a szülőket és kéri, hogy a következő okmányokat vigyék magukkal:

  • jelentkezési lap/ átjelentkezési lap (Letölthető, vagy helyben kitölthető.)
  • gyermek születési anyakönyvi kivonata vagy személyi igazolványa
  • gyermek nevére kiállított lakcímet igazoló hatósági igazolvány (lakcímkártya)
  • a gyermek TAJ kártyája
  • a szülő személyazonosságát igazoló hatósági igazolványok (személyi igazolvány, útlevél vagy vezetői engedély)
  • nem magyar állampolgár esetén az ország területén való tartózkodás jogcímét igazoló okirat
  • egyéb, a gyermek egészségügyi állapotát és óvoda érettségét, sajátos nevelési igényét, hátrányos helyzetét igazoló dokumentum (orvosi igazolás, szakértői vélemény, gyermekvédelmi kedvezményről szóló határozat… stb.)

Azok a gyermekek, akik 2023. augusztus 31-ig betöltik a 3. életévüket, a 2023/24-es nevelési évben már óvodaköteles korúak lesznek és szeptember 1-vel mehetnek az óvodai közösségbe. Részletes beszámolónkat és interjúnkat megtekinthetik a Budakalász MA című hírműsorunkban, ma 19.00-i kezdettel.

 

 

Nyílt nap (játszó délután) a budakalászi Telepi Óvodában
Nyílt nap (játszó délután) a budakalászi Telepi Óvodában