Március 18-án, szombaton 20h-tól lép fel az önmagát „roots-pop-rock” zenekarként aposztrofáló Muriel zenekar a Faluház színpadán. A zenekart 2013-ban alapította Méhes Adrián, Jobbágy Bence, Tálas Áron és Szeifert „Jason” Bálint. Első, „Muriel” című lemezük 2014-ben jelent meg, melyről a „Low” az „11 Million Miles” és a „She’s Insaint” című dalokat rendszeresen játszotta a közszolgálati rádió – olvasható a Kós Károly Művelődési Ház és Könyvtár honlapján.
Az első lemez megjelenése után a zenekar többször volt a 30Y, a Kiscsillag és a The Carbonfools koncertek vendége, de szerepeltek a 20 éves Ganxsta Zolee és a Kartel tribute lemezén is.
A zenekar több sikert is elkönyvelhetett az évek során, rendszeres fellépője volt a legnevesebb hazai koncerthelyszíneknek és fesztiváloknak, 2015-ben a Bukahara vendégeként Berlinben is koncerteztek. „Kávés” című szerzeményükkel bejutottak „A Dal 2020” című műsorba.
A koncert további részleteit megtalálják a művelődési ház honlapján.
Forrás és fotó: koskarolymh.hu