Gondolatok erkölcsről és vallásról a Szentendre Szalonban

Gondolatok erkölcsről és vallásról a Szentendre Szalonban

Gondolatok az erkölcsről, kapcsolat a vallással, címmel tartott előadást a Szentendre Szalonban Dr. Álló Géza egyetemi tanár, gyengeáramú villamosmérnök.

Az októberi találkozót is a Pest Megyei Könyvtárban tartotta a társaság a múlthét szerdán. Hónapról hónapra új a kultúrát, történelmet, tudományt és a vallást érintő témák merülnek fel a több mint tíz éves múltra visszatekintő Szentendre Szalon előadásain. A beszélgetésekre nem csak a városból, de a környező településekről és Budapestről is sokan érkeznek. Az egyetemi tanár szerint az erkölcsről nem lehet vallás nélkül beszélni. Azt is kiemelte, hogy az anyagi világ, hatást gyakorol az erkölcsre, az egyik változása ugyanolyan mértékben hozza magával a másik tényező átalakulását. dr. Gyarmati Péter az estek szervezője nem lehetett jelen az előadáson, de a társaság többi tagjával már egy újabb évad előkészítésén dolgoznak, így témákban, előadásokban nem lesz hiány a Szentendre Szalonban jövőre sem.

Kép forrása:internet