loader
Advent Szentendrén

Advent Szentendrén

ADVENTI GYERTYAGYÚJTÁSOK SZENTENDRE FŐ TERÉN
A négy adventi vasárnap délutánján ünnepélyes gyertyagyújtásra várják Szentendre lakóit a Fő téri kereszt körül elhelyezett óriási adventi koszorúnál. Mind a négy vasárnapon harangjátékkal veszi kezdetét az esemény, majd a gyertyagyújtást és a rövid beszédet követően városunk keresztény felekezeteinek vezetői mondanak el egy-egy közös imát. Minden adventi vasárnapot különleges és meghitt programmal zárunk. A programok végén pedig adventi fényfestéssel, forralt borral és süteményekkel köszöntjük az egybegyűlteket.


ADVENTI VÁSÁR A DUMTSA JENŐ UTCÁBAN
Szentendre történelmi belvárosában, a Dumtsa Jenő utcában tartott Adventi Vásáron az elmúlt évekhez hasonlóan idén is jelentős számban lesznek jelen helyi és környékbeli termelők, és az ország számos területéről érkeznek a vásárba különböző, minőségi termékeket készítő árusok. Cél, hogy a szentendreiek, a környékbeliek és az idelátogató turisták egyaránt megtalálják az ajándékokat, mellyel nagy örömet okoznak családtagjaknak, barátaiknak. A kiállítók között megtalálható lesz idén is a gasztronómia, a kézműves árusok és a helyi művészek pavilonja is. Az adventi vásárt közösségépítő céllal is tervezzük, hiszen a vásár utcájában elhelyezett tűzkosarak mellett barátok, családok forralt borozhatnak és közösen készülhetnek az adventi ünnepekre.


ADVENTI KÉSZÜLŐDÉS A TEMPLOMOK VÁROSÁBAN
Az ünnepre készülődés időszakában a templomok városában megtalálható összes felekezet számos egyházi programot, eseményt kínál. Szentendre templomaiban kigyúló fények és megszólaló művek -azon kívül, hogy betekintést nyújthatnak egymás hitébe és készülődésébe – felekezeteken átívelő hidat képeznek a közös élmények által. A Mitől jó a világ? programsorozatban Szentendre város civil szervezetei, egyesületei már évek óta jótékonysági akciókat, programokat szerveznek annak érdekében, hogy a bevételből támogatni tudják a nehezebb körülmények közt élő lakosokat, hogy számukra is széppé váljon az ünnep. A szentendrei óvodások énekes, verses műsorokkal élik meg a karácsonyi ünnepkört az adventi szombatokon és Vízkereszt napján, Szentendre belvárosában, a Menjünk mi is Betlehembe! programsorozaton belül.


GYERMEKPROGRAMOK
A gyermekek számára városunk kulturális- és sportintézményei hétről-hétre kedveskednek majd különböző programokkal: a kézműves foglalkozásokon kívül gyerekelőadások és sportversenyek is várják majd a legkisebbeket a Pest Megyei Könyvtárban, a Dunaparti Művelődési Házban, a P’Art Moziban és a Vizes Nyolcas Uszoda és Szabadidőközpontban.

(Forrás: http://szentendreprogram.hu)
kép:orientpress.hu

Kommentek

Legutóbbi hírek

Friss videók, hanganyagok